Berze Iván Zsolt vezetésével meghirdetett szabadon választható kurzusunk keretében a hallgatóknak lehetőségük nyílik az Intézet ember–környezet pszichológiai kölcsönkapcsolatát vizsgáló kutatásaiban vizsgálati személyként részt venni. A hallgatók a kurzus keretében hozzájárulhatnak az Intézet tudományos munkájához és egyúttal betekinthetnek az ember-környezet tranzakció tudományok szerteágazó témaköreibe, az alkalmazott módszerekbe és tapasztalatot szerezhetnek a résztvevői toborzás gyakorlati és etikai aspektusait illetően is. A kurzus során a hallgatók a vizsgálatokban történő részvételért részvételi idő alapján számolt pontot kaphatnak. A pontszerzés része és feltétele az adott kutatáshoz szükséges részvételi minta eléréséhez történő hozzájárulás (1-4 fő célzott toborzása) is (a toborzottak lehetnek ismerősök, nem idegen személyek felkutatása és részvételre való meggyőzése a feladat). Minden érintett vizsgálat esetében pontosan rögzítésre kerül, legalább és legfeljebb hány és milyen szociodemográfiai vagy egyéb jellemzőkkel bíró vizsgálati személy elérése a feladat (ez a legtöbb esetben egyszerű feltételt jelent) – ennek megfelelően a toborzás célzott és a hallgató által regisztrált (természetesen ismerősök körében is végezhető). A vizsgálatok közötti választás lehetőségét biztosítjuk. A kurzus lezárásakor a hallgatók a félév során összegyűjtött pontmennyiség alapján, ötfokozatú skála szerint kapják meg a jegyet.
A kurzust a 2026/2027. tanév őszi félévében is meghirdetjük.
A kurzus időpontja és helyszíne: a kurzus alapvetően a kutatások ütemezésétől függő 3-4 alkalommal történő, kb. 1,5 órás időtartamú személyes megjelenést kíván az ELTE PPK Kazinczy utcai épületében, ugyanakkor előre meghatározott időpontokban online (Zoom) is végezhető; a félév elején egy (nem kötelező) online tájékoztatón lehet részt venni
Kreditérték: 3