Ahol a tér és a pszichológia találkozik

Minden pillanatunkat valamilyen fizikai környezetben töltjük, habár a minket körülvevő tér lehet természeti, épített vagy éppen virtuális. Környezetünk erősen hat ránk, de mi magunk is visszahatunk a környezetre, amikor alakítani kezdjük. A kölcsönhatást különleges pillanatokban érzékeljük is – a térélményt mégis a tudósoknál is jobban-szebben a költők és a filozófusok tudják leírni. Hétköznapi éetünkben valójában nemigen törődünk a környezetünkkel, csak akkor figyelünk oda rá, ha rendellenességet észlelünk. A koronavírus-járvány ilyen helyzet volt – és globálisan meg is változtatta térhasználatunkat.
Dúll Andrea 1987-ben végzett Debrecenben. Már egyetemistaként a nálunk akkoriban még kevéssé ismert környezetpszichológia foglalkoztatta, 1998-ban hétköznapi otthoni rutinok környezetpszichológiai vizsgálatával szerzett doktori fokozatot az ELTE-n. Kezdeményezése és több évtizedes munkája nyomán honosodott meg Magyarországon a környezetpszichológia tudományterülete. Olyannyira, hogy javaslatára Ember-Környezet Tranzakció Intézet néven 2020-ban új szervezeti egység is létrejött az ELTE-n, amelynek feladata az ember és az őt körülvevő épített, természeti vagy virtuális környezet egymást kölcsönösen meghatározó kapcsolatának kutatása más tudományterületek szakembereinek bevonásával.
A június 2-i műsort itt hallgathatja meg.
Forrás: ELTE hírek