Idősotthonok és demenciabarát tértervezés: környezetpszichológiai megközelítés

Tóth-Varga Violetta, Bukovenszky Emőke, Balázs Bálint, Fogarasi Barbara, Kurucz Attila, Dúll Andrea

 

Absztrakt

Tanulmányunkban egy idősotthonban zajló környezetpszichológiai szakértői bejárás és szakirodalmi feltárás alapján tekintjük át az idősotthonok tervezésének környezetpszichológiai szempontjait és szociofizikai tényezőit: bemutatjuk az otthontér jelentőségét, szót ejtünk az identitás alakulásának jelentőségéről és az identitás folytonosságának fenntartását segítő környezeti tényezőkről. Áttekintjük a függetlenség szociofizikai tényezők segítségével történő támogatásának lehetőségeit. Majd az idősotthonokban zajló pszichológiai vizsgálatok és környeztepszichológiai szakértői bejárásunk során keletkezett példák segítségével mutatunk rá a demenciabarát terek tervezéséhez hozzájáruló környezetpszichológiai szempontokra.

Kulcsszavak: környezetpszichológia – idősotthon – demenciabarát tértervezés – otthon - identitás

 

Az otthon jelentősége idős korban

A lakóhely, azaz az otthon szerepe az élet legtöbb szakaszában kiemelt jelentőséggel bír (kivéve talán a kamaszkort), de időskorban az előzőekhez képest is fontosabbá válik, ráadásul a szerepe is részint megváltozik. A gyerekkori helyhasználat számos jellemzője időskorban is megjelenik, hiszen újra lecsökken a mozgástér, a munkahely és egyéb külső helyszínek tipikusan háttérbe szorulnak, vagy ki is esnek, míg az otthon tere és annak közvetlen környezete válik a legfontosabbá az idős emberek életében.[1] Fontosságának növekedése mellett már új, a korábbiakhoz képest más funkciókat is be kell töltsön az otthon, ha a használójának  mozgékonysága csökken, a gyors és változó világhoz való alkalmazkodás akadályokkal terheltté válik, ha szembe kell nézni romló testi állapotokkal, a látás, a hallás csökkenésével vagy betegségek jelentkezésével. Ilyen körülmények mellett, hogy az ember jólléte, kontrollérzete megmaradhasson, az otthont specifikus igényekre szabva érdemes kialakítani, hogy az életminőség ne csorbuljon. [2] Ez már csak azért is kiemelten fontos, mivel a mozgásban való kisebb-nagyobb korlátozottság, valamint a társas kapcsolatok iránti igény beszűkülése sokkal inkább az otthon teréhez köti az idős embereket, emiatt is nő a jelentősége a korábbi évekhez, évtizedekhez képest. Az önállóság megőrzése, akárcsak minden egyéb tevékenységben, a lakhatással kapcsolatban is nagyon hangsúlyos [3], amiben szerepet játszik az is, hogy a helykötődés mentális reprezentációja időskorban az otthonkötődés tekintetében is egyértelműen a múlt felé orientálódik.[4] Már csak ezért is az idősek jellemzően nagyon ragaszkodnak a megszokott saját otthonukhoz, nem szívesen költöznek se másik lakásba, házba, se idősgondozási intézménybe, mégis sok olyan élethelyzet adódhat, ami nem teszi lehetővé a saját otthonban maradást.

 

Az otthontér szerepe demencia esetén

Ezek közé a helyzetek közé tartozhatnak a különböző betegségek, ezen belül is –gyakorisága miatt is – fontos megemlíteni a demenciát, ezt a krónikus lefolyású mentális betegséget, mely elsősorban a rövid távú memóriát, az ítéletalkotást és a figyelem területét érinti. A betegség előrehaladtával a romló állapot, az ebből fakadó megváltozott igények, vagy az pácienst gondozó hozzátartozók kimerülése okot szolgáltat arra, hogy sor kerüljön az intézményi elhelyezésre. A demencia nem gyógyítható, de a krónikus folyamat lezajlása kezeléssel lassítható és az életminőség is javítható[5], melynek szinten tartásához, vagy akár emeléséhez erőteljesen hozzájárulhat, ha az idős, demenciával élő embernek otthont adó tér el- és berendezése ellensúlyozza a időskori leépülő funkciók következtében létrejött nehézségeket, bizonytalanságokat, mind a mozgás, mind a figyelmi, kognitív folyamatok esetén. Csíkszentmihályi és Halton kutatásából[6] tudjuk, hogy enyhe demenciával élő emberek a saját otthonukban, a saját jól megszokott tárgyaik és rutinizált tevékenységeik közepette sokkal inkább önellátóak voltak, mint átköltöztetve egy új otthontérbe, ahol a bizonytalanság eluralkodott rajtuk, csökkentve az önellátás lehetőségét. Ez tehát azt jelenti, hogy az emlékezet képes arra, hogy a külvilág tárgyait és helyeit segítségül hívja az önellátáshoz.

A demencia előrehaladtával a térészlelési és tájékozódási képességek romlanak, az épített terek tervezésénél különös kihívást jelent a világos, átlátható terek tervezése, a térbeli biztonságérzet megteremtése, az úgynevezett demenciabarát terek megalkotása a térben való eligazodás biztonságának növelésére[7], és a demenciával élő emberek jóllétének fokozására. A demenciával élők autonómiája és életminősége szorosan összefügg azzal, hogy térileg képesek-e elérni bizonyos helyeket élettereikben. Az egészségi állapotukat vagy kognitív képességeiket érintő deficitekkel élők korlátozottan képesek környezetüket sajátos igényeikhez igazítani, így nagyobb függőséget élnek meg a fizikai környezetüktől[8], ezért könnyű belátni, hogy milyen fontos a teret oly módon tervezni és kialakítani, hogy ez a téri kiszolgáltatottság csökkenhessen. A demenciabarát építészet fogalomkörébe sorolható megállapítások nem csak a demenciával élők számára szolgálhatnak fontos sorvezetőül, hanem általában az idős korú személyek  számára is, hiszen az életkor előrehaladtával a térbeli tájékozódás, a navigációs készségek demencia nélkül is mindenképpen romlanak.[9]Az építészeti, belsőépítészeti ajánlások azáltal, hogy minimalizálják a térbeli dezorientációt, oly módon javítják a lakók életminőségét, hogy a hatékony térészlelés és navigáció a felfedezés, az exploráció örömével járnak együtt, ami emeli a jóllét érzését. Ugyanez a jelenség a másik oldalról szemlélve pedig azt mutatja, hogy a tájékozódással járó nehézségek növelik a szorongást, a kiszolgáltatottság érzését, a térben megélt szorongás pedig a tájékozódási teljesítményt is rontja.[10] Ebből is adódik, hogy fontos mindent megtenni a sikeresebb navigáció érdekében, amihez lényeges megérteni a tájékozódás önmagában is összetett, komplex folyamatának összetevőit. Ezek az egyén személyes aspektusai, azaz a térbeli képességei, stratégiái, valamint kognitív térképei, amelyek kölcsönhatásba lépnek az épület jellegéből adódó környezeti változókkal. A demenciabarát építészet ezt a harmadik faktort igyekszik megragadni, s ennek befolyásolásán keresztül törekszik megkönnyíteni a figyelmi-tájékozódási folyamatok romlásával járó időszakban a mindennapokat, s emelni a kompetencia, a jóllét érzését. A demenciabarát építészet célkitűzése a fentiek mellett azonban még sokrétűbb, célja, hogy a környezet elősegítse az értelmes interakciót a betegek, családtagjaik és a személyzet között, étkezésre és ivásra, bizonyos szintű mobiltásra ösztönözzön, elősegítse a kontinenciát és a személyes higiéniát, s összeségében hozzájáruljon a  nyugalomhoz, a biztonsághoz.[11]

 

Az identitás időskorban, demenciában

Az időskor az identitás alakulása szempontjából szerencsés esetben egyfajta integráló szakasz.   Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete[12] szerint ennek az időszaknak a nagy krízise, hogy a kétségbeesés és az integritás harcában az utóbbi győzedelmeskedjen, hogy az ember önmagának az életről adott számvetése pozitív lehessen. Az időszak nagy problémája az autonómia és a másoktól való függőség kérdése is, amely magában foglalja azt is, hogy inkább az egyedüllét bizonytalanságát vagy inkább a mások jelenlétével szavatolt biztonságot választja az egyén.  Ez a függőség és függetlenség közötti dilemma a szociofizikai térben is leképeződik, megoldásként a legoptimálisabb verzió, ha az idős ember a családjához közel, de nem velük egy fedél alatt él[13]. „Az otthoni környezethez és annak megszokott tárgyaihoz való tartozás érzése az idős ember számára az élet és saját identitása folytonosságának érzését biztosítja, és ily módon az általános alkalmazkodásnak is fontos összetevője”. [14]

Ugyan az idősödés, és főképp a demencia kialakulása jelentősen megváltoztatja az identitást, de megfigyeléses kutatások eredményei arra utalnak, hogy bár az énre hatással van a demencia, de az identitás, az énkép megnyilvánulásai súlyos demencia esetén is fennmaradnak a pozitív és a terápiás kapcsolatokban.[15]A családhoz való tartozás pedig központi szerepet játszik az önazonosság megőrzésében, ami a narratíva alkotást segíti. Ebből is adódik, hogy érdemes támogatni azt a folyamatot, melynek eredményeképpen a demenciával élők is megalkothatnak egy számukra fontos élményanyagot az életükről és a múltbeli a tapasztalataikról.[16] Ebben az otthoni környezet szerepe is elsődleges, ugyanis az önéletrajzi folytonosságon keresztül segíti az identitás érzésének fenntartását.[17]Ez a helykötődés pozitívuma, ugyanis segít megőrizni az emlékeket, ami az identitás folytonosságának a biztosítéka. Emellett erősíti a szelfet az önértékelés megőrzésén, védelmén keresztül, valamint egyfajta függetlenséget, önállóságot is nyújt az egyénnek. [18] A nyugdíjazás vagy idősotthonba költözés a helyidentitáson keresztül az énidentitás tartalmát és struktúráját is megváltoztathatja.[19] A helynek, a helyidentitásnak tehát nagyon fontos szerepe van. „Ha megváltoztatod egy személy környezetét, az emlékezetét is megváltoztatod” - írja Hirst és Manier nyomán Dúll Andrea.[20]

 

Demenciabarát tértervezés

A környezettervezéssel kapcsolatban négy fő modellt azonosíthatunk, melyek mindegyike nagy hangsúlyt fektet a szociofizikai környezet kialakítására, tehát a szociális és fizikai környezet együttes hatásának jelentőségét hangsúlyozza a demenciabarát épített terek tervezésénél.[21]Hangsúlyos továbbá az a nézőpont, miszerint a demenciával élők környezetészlelése összefügg a megváltozott neurológiai, kognitív és viselkedéses állapotukkal, így a környezettervezésben a megmutatkozó hiányosságokra kell választ adniuk az épített tereknek.[22]

A terápiás modellben (1.) a tervezés a demencia funkcionális veszteségeinek környezeti kompenzálására irányul.[23],A rehabilitációs modell (2.) a demenciával élők autonómiájának maximalizálására és a viselkedéses hiányosságok leküzdésére összpontosít [24], a tapasztalati modell (3.) megalkotói a demenciabarát környezettervezésben arra törekszenek, hogy a demenciával élő személy aktív résztvevője legyen a mindennapi életnek, ne passzív befogadója a gondozásnak[25] Végül a szükségletalapú modell (4.), mely szerint a demenciával élők szükségleteinek kielégítésével csökkenthetők a zavaró viselkedések. [26]

A demenciabarát tértervezéssel kapcsolatos konkrét ajánlásokra, s egy nyolc alapelvből álló ellenőrző lista megfogalmazására is sor került[27], melyek szempontjai között szerepel a kényelmes és egyben terápiás környezet biztosítása, barátságos, családias arculattal, egységes komfortfokozattal, optimális megvilágítással, matt felületekkel, élénk színű textúrákkal, és személyzeti szoba meglétével. A funkcionalitás szempontja a személyzet hatékonyságában érvényesül, ami magában rejti a személyzet által megtett távolságok és az idősek szükségszerű felügyeletének minimalizálását. Rugalmasság és hozzáférhetőség a helyek optimális használatában tükröződik, a kerekesszékes lakosok számára rámpák, liftek, kapaszkodók, csúszásmentes anyagok használatában. A közlekedési útvonalak optimális kialakítása a dezorientáció elkerülése és a nyugtalanság csökkentése érdekében fontos. A biztonságot az egyszerű téri kialakítás szavatolja, mely nem, vagy kevesebb teret enged a félreértéseknek, a veszélyes területekhez vagy kijárathoz való hozzáférésnek. Emellett természetesen megjelennek az esztétikum, a higiénia  és  a fenntarthatóság szempontjai is.

 

 Idősotthonokban zajló vizsgálatok

Egy idősekkel zajló, strukturálatlan interjú-beszélgetésből nyert adatokra támaszkodó kvalitatív kutatás[28] arra vállalkozott, hogy szövegelemzés – Interpretatív Fenomelógiai Analízis[29] –segítségével feltárja a demenciában szenvedő, idősotthonban élő nők és férfiak gondozó otthonaikkal kapcsolatos véleményét. Ebben arra az eredményre jutottak, hogy az idősek keveslik azokat a választási lehetőségeket, amelyeket az intézmény biztosít nekik. Ugyancsak kevésnek találják a számukra elérhető tevékenységeket és a szociális kapcsolatokat, valamint az előbbiektől nem teljesen elkülöníthetően, általánosságban véve is nagyon hiányolják a függetlenséget. A szakirodalmi adatok valamint kutatási eredmények tapasztalatai alapján  Claire és munkatársai[30] ajánlásokat dolgoztak ki demens betegeket is fogadó idősgondozási intézmények számára, melyek – többek között – a következő fontos területekre hívják fel a figyelmet: Elsőrendű, hogy minél nagyobb önállóságot és függetlenséget biztosítsanak a lakóiknak, mely a mobilitás elősegítése, valamint a térbeli tájékozódás, navigáció támogatása mentén történhet. Ebbe bele tartozik az is, hogy a gondozó otthonnak meg kell(ene) könnyítenie mind az idősek egymás közötti interakciós lehetőségeit, mind a családtagokkal és a személyzettel zajlókat, valamint biztosítania kell(ene) a magánélet védelmét is. Azaz, a jó idősgondozási intézmény ügyel arra, hogy a társas interakciók szabályozásának lehetősége minél szélesebb körű legyen.

Másrészt a folytonosság fenntartása a szerepidentitás támogatásával is kulcsfontosságú feladat, így a lakók családtagokkal való kapcsolattartása, az élettörténetek és múltbeli emlékek megőrzése és támogatása azért is sarkalatos tényező, hogy hasznosnak érezhessék magukat.

Mivel ezek a javaslatok összhangban vannak a demenciabarát környezetet értékelő eszköz[31] ajánlásával is, ezért ezen tényezőkből kiindulva szeretnénk bemutatni néhány jógyakorlatot, melyek tapasztalati keretbe helyezve konkretizálhatják/pontosíthatják a szakirodalmi ajánlásokban megfogalmazott gondolatokat.

Egy sikeresen elnyert pályázat[32] következtében kutatócsoportunknak[33] volt alkalma felkeresni s betekintést nyerni néhány franciaországi idősotthon működésébe, megismerni a tervezési és működési szempontjaikat, belső tereiket, belsőépítészeti megoldásaikat. A pályázat keretében néhány hazai idősotthon megfigyeléses vizsgálatát is elvégeztük, ahol szakértői  bejárás során strukturált és strukturálatlan megfigyelési jegyzőkönyvek elemzése olyan jelentésárnyalatok elkülönítéséhez vezetett, melyek révén egyes szakirodalmi ajánlások illusztrálására, illetve egyes esetekben pontosítására, árnyaltabb megfogalmazására teszünk kísérletet.

 

  A függetlenség támogatása a szociofizikai környezet segítségével

Mivel a térbeli tájékozódás, a navigációs képességek viszonylag korán romlani kezdenek az öregedés során[34], ezek támogatása, s általuk a térbeli dezorientáció minimalizálása fontos cél az idősgondozási intézményekben, nem csak azért, mert javítja a lakók függetlenségét (s ezáltal az életminőségét és jóllétét), de képes csökkenteni a gondozók munkaterhelését is. Ez a csökkentett munkaterhelés pedig a gondozottak állapotára is jótékonyan visszahat. Az önállóság és a függetlenséghez vezető úton elsőként a sikeres navigációhoz szükséges szociofizikai környezet elemeire koncentrálunk: az épület belső terében alkalmazott környezeti jelzésekre, azaz az eligazodást segítő tájékozódási pontokra. Ezek legfőbb jellemzője a könnyű beazonosíthatóság kell legyen, hiszen csak akkor tölthetik be a szerepüket, ha kellőképpen kiemelkedőek, jól megkülönböztethetőek, s határozottan kiemelkednek a környezetükből (például az eltérő színezet, stílus vagy méret révén kellően kontrasztosak). Emellett fontos, hogy elhelyezkedésüket tekintve kellőképpen fixáltak legyenek, azaz mindig megtalálhatóak az adott helyen (pl. nem egy cserepes virág, ami áthelyezhető, vagy elszáradás esetén eltávolítható), valamint, ha kellőképpen informatívak, és segítik a helymeghatározást vagy a cél felé való elindulást. A komplex épületekben való eligazodás bárki számára akkor bizonyul jónak, ha nem kíván túl nagy fizikai, illetve kognitív erőfeszítést az embertől az adott célpont megtalálása. Ha mégis túl sok időt, mentális ráfordítást igényel, akkor nagy eséllyel türelmetlenséget és az épülettel szemben ellenséges érzéseket szül. Ez semmiképpen nem lehet cél egy idősgondozási intézmény esetében (sem), ezért fontos a megfelelő tervezés. Az eligazodást, a tájékozódást segíti, ha a környezet kellően differenciált a vizuális,  belsőépítészeti, illetve  térbeli jellemzői révén. Ha például egy épületen belül eltérő méretek, színek, stílusok jelennek meg, ugyanakkor  az el- és berendezése szimmetrikus, harmonikus és jó Gestalttal bír, akkor a jó olvashatósága révén könnyebb tájékozódást tesz lehetővé, ezért szintén pozitív hatású.  Azaz, jó az az épület, amely szimmetrikus, de tartalmaz változatos vizuális jellemzőket, hogy megtörje a monotóniát, és segítse az eligazodást. További fontos tényezője komplex épületbeli térbeli tájékozódásnak, hogy jó vizuális hozzáférésű legyen, és ne túl komplikált téri elrendezéssel tervezzék. A bonyolult és átláthatatlan elrendezés, a beláthatatlan terek, a túl sok sarok vagy útvonalválasztási lehetőség felesleges kognitív erőfeszítések elé állítja használóját.[35]

A fenti ajánlások az általános téri tájékozódás fontos sarokpontjai, melyek mindenkire érvényesek. Azonban demenciában szenvedő emberek esetén egy sor további olyan tényező merül fel, mely jótékonyan járulhat hozzá a navigációhoz, s amelyek a demenciabarát idősotthontervezés fő aspektusaiként említendők. Az egyik ilyen, hogy egyszerű, kisebb, jó vizuális megközelítésű lakótereket tervezzenek, olyanokat, amelyek jól átláthatók, ahol minden szem előtt van. A jó vizuális megközelítésű, jól olvasható terekben csökken a térbeli dezorientáció lehetősége, illetve a szűkebb lakótér azért sem okoz problémát, mert időskorban jelentősen csökken a személyes tér mérete. Megkülönböztethető és jelentéssel bíró helyek, térrészek tervezése és kialakítása abban segít a demenciával küzdő személyeknek, hogy könnyebben beazonosítsa a tartózkodási helyét és a megközelítendő célpont irányát.[36] Ez egy demenciabarát idősotthonban más-más tematikájú, színű folyosókkal, eltérő színezésű falfelületekkel, vagy ajtókkal, vagy ajtókeretekkel megoldható, amint azt az 1.kép is mutatja.  Ugyanígy a megkülönböztethetőséget (is) támogatja, ha a saját szoba mind kívülről, mind belülről jól felismerhető, egyedi vonásokkal, színvilággal, stílussal bír.

                     

1. kép: Jó vizuális hozzáférésű és beazonosítható folyosó (Forrás: saját kép)

 

Minden nagyobb alapterületű, összetett épületben igen fontos szerepe van a tájékozódási pontoknak. Ezek akkor töltik be valós funkciójukat, ha élénkek, kiemelkedőek, kontrasztosak, informatívak és kellő magasságban helyezkednek el, valamint állandó, fix helyen találhatóak meg, amelyek optimális esetben akár egy-egy döntési pontnál helyezkednek el. A jól meghatározható jelek, figuratív ábrázolások, melyek egyértelműen megfogalmazható jelentéssel rendelkeznek sokkal praktikusabbak, mint az absztrakt képek, azért is, mert így verbálisan is megkülönböztethetőek.[37]

A jelzések kialakítására külön érdemes hangsúlyt fektetni, s több szempontot is figyelembe venni. Az a legcélszerűbb, ha rövid, tömör, egy-két szavas felirat, valamint esetleges olvasásértési  problémák miatt, ikonok is útba igazítják a demenciával élő embereket. A nyelvi eligazítás pontosítja az ikonokat esetlegesen nehéz értelmezését, a két megközelítés együttesen pedig általában eredményes értelmezéshez vezet, ahogy ezt a 2. kép is szemlélteti. A szövegtől függetlenül is jól érthető, hogy cipő nélkül lehet belépni a helyiségbe, ahol mozgás vár az emberre. Persze egy ikon olvashatóságának kérdése nem csak a befogadó függvénye, hiszen a 3. képen látható értelmezési zűrzavar vélhetően befogadótól függetlenül fennáll. A felhőkből lezúduló eső sejthetően a zuhanyzással asszociálódott az ikon tervezőjének fejében, de az eső és a zuhanyzás közti kapcsolat akár össze is zavarhatja a befogadót, hiszen nem pontosan tükrözi a tervezett üzenetet, az ajtó mögött végzett tevékenységet. 

    

2. kép: Ikon és szöveg a jobb érthetőség szolgálatában (Forrás: saját kép)

 

3. kép: Ikonok „zűrzavara” (Forrás: saját kép)

 

Ugyanakkor az is fontos szempont a jelzések tervezése és kivitelezése kapcsán, hogy a szöveg és a háttér színe jól elkülöníthető legyen, ez látáskárosodás esetén megkönnyíti az olvasását. A kontrasztos betű-háttér feliratot jól látható helyen, szemmagasságban kell elhelyezni. Bár a jelzések nagyon fontosak a téri tájékozódás szempontjából, az is markáns szempont, hogy a jelzések ne keltsenek intézményes hangulatot. A személyesebb környezeti jelzések, mint például releváns képek, amelyek inkább az otthonos hatást nyújtanak, kellemesebbek, hiszen az intézményi jelleg, az intézményekhez hasonlító jelzésrendszer nem olyan szerencsés egy lakókörnyezet esetében. 

 

Az identitás folytonosságának fenntartását segítő környezeti tényezők

A demenciabarát építészet által fontosnak tartott tényezők között szerepel azoknak a tárgyaknak, személyre szabott díszítéseknek a jelenléte az intézményes otthontérben, melyek a gondozás terének kórházi vagy intézményes jellegét némiképp feledtetve, az otthont,  a saját múltat, vagy személyes emlékeket idézi fel a paciensekben. Ez a James nevéhez fűződő énfogalom mentén jól érthetővé válik, ő ugyanis az énen belül elkülöníti a materiális ént, a szociális és lelki vagy spirituális éntől.[38]Az anyagi ént is három komponensre osztja, a kognitívre (a testre, otthonra, ruházatra, birtokolt tárgyainkra vonatkozó tudásra), az affektív komponense alatt a fentiekhez való érzelmi viszonyulást érti, míg a konatív komponens a valamit létrehozni, alkotni, birtokolni, vagy az otthont szeretni jelenségről árulkodik.[39]Tehát ennek révén is jól érthetően fontosak az otthon terei, tárgyai, a személyünkhöz kapcsolódó birtoktárgyak. Ezért az egykori saját berendezési tárgyak óriási érzelmi többletet és a legoptimálisabb megoldást jelentik az intézményes környezetben (ld. a 4. kép). Sajnos nincs minden esetben lehetőség arra, hogy saját otthonból bevitt bútorokkal, személyes tárgyakkal lehessen berendezni a teret (ld. 5. kép), ilyenkor az is elég jó megoldás lehet, ha az ajtók, az egyébként medikalizált ágyak perszonalizálása, azaz személyre szabása megtörténik, a kedvenc fotók, képek, emlékek, vagy az idős emberhez „hozzánőtt” használati tárgyak elhelyezésével. Ha másra nincs lehetőség, akkor az ún. memory boxok is jó szolgálatot tehetnek, amelyeket olyan szobákban elhelyezett kisebb-nagyobb dobozokként kell elképzelni, amelyekbe az idős beteg összegyűjti a számára fontos tárgyakat, emlékeket.[40]

 

      

4. kép: Otthontér saját bútorokkal(Forrás: saját kép)

 

 

5. kép: Otthontér egyenbútorok között (Forrás: saját kép)

 

Ahhoz, hogy a demenciával küzdő emberek magukra, mint saját identitással, egykor családi és egyéb szerepeket vivő egyénre tekinthessenek, fontos adalék lehet, ha a személyes lakótér ajtaja is identitásjelző festéssel, képekkel, díszítésekkel van ellátva. Vagyis, ha a saját szoba mind kívülről, mind belülről jól felismerhető, egyedi vonásokkal bír az az identitás támogatásának is kitűnő példája. Azonban a díszítés megoldható olyan általános képekkel, mint például az óvodai jelekhez hasonló ábrák (ld. 6. kép), illetve lehetnek ezek személyre szabott, a lakó vagy a hozzátartozói által válogatott képek, fotók, díszítések (ld. 7. kép). Kétségtelen, hogy az egységesített „óvodai jellegű” jelek is egy idő után (ahogy ez az óvodás gyerekeknél is megtörténik) identitáselemekké válhatnak, azonban mivel a személyes múlthoz (legtöbb esetben) nem kapcsolódik, így nem is segít visszatérni, visszakapcsolódni a mélyrétegekhez és nem szolgálja az azonosság-élmény folytatását.

 

6. kép: „Óvodai” jelre emlékeztető ajtódísz (Forrás: saját kép)

 

    

7. kép: Identitástámogató ajtódíszítés (Forrás: saját kép)

 

Nagy említ egy esetrészleletet tanulmányában[41], ahol egy középsúlyos demenciában szenvedő  páciens, aki térben, időben és személyére nézve is pontatlanul orientált volt, magas társadalmi presztízsű szakmáját hangsúlyozza az orvosnál: „De én kérem egy X voltam!” [42] - mondja, ami érezhetően személyes identitásának jelentős összetevője volt, olyannyira, hogy a demencia sújtotta személyiségével is úgy lehetett kapcsolatba kerülni, ha e régi világát felelevenítették, s melynek mentén sok régi élmény, emlék felszínre hozhatóvá vált. Mivel ezek az egykori sikerek, az elismertség pozitív élményeket mozgósított, ez segítette az élmények felidézését is. Ez az esetrészlet a szakmai identitás fontosságát, a kezelésben betöltött kardinális szerepét hangsúlyozza, de a szerepidentitás több oldalról tetten érhető lehet, a szülői, testvéri, nagyszülői szerepen, vagy bármilyen segítői funkción keresztül is.

Gabbard[43] szerint az érzelmileg meghatározóbb élményeknek maradandóbb az emléklenyomatuk is, így Nagy[44] ajánlása, hogy a terápiás folyamatban gyümölcsöző hatású lehet, ha az élettörténet többször is elmesélésre kerül, hiszen az élettörténet áttekintése, az önmagára való emlékezésnek egy útja. Ehhez könnyen kapcsolható az a szociofizikai vonatkozás, hogy ha egy demenciában szenvedő ember az egykori pozitív élményekkel, érzésekkel átitatott tárgyakkal, bútorokkal veheti körbe magát, az az önazonosság folytatólagosságát megsegíti. Ez már csak azért is fontos lehet, mert ahogy a terápiás kapcsolatban is az állapotromlással párhuzamosan a szavak helyett egyre inkább a nonverbális jeleken lesz a hangsúly.[45]

A tanulmányban az idősotthonok tervezésének, kialakításának azon szociofizikai  szempontjait tekintettük át, melyek  -különösen a demenciával élő idősek számára- a függetlenség, az önállóság és az identitás folytonosságának fenntartását szolgálják, mely jótékony hatást gyakorol az egyéni jóllétére is.                                               

A projekt a Université Catholique Lille (UCL) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatóinak és PhD-hallgatóinak bilaterális tudáscsere és alapkutatási programja keretében valósult meg. A Tempora et mores - Multidiszciplináris szemléletű tudástranszfer francia és magyar idősgondozással foglalkozó intézményekben c. című kutatási projektet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2021-1.2.4-TÉT programja támogatja.

 

 

 

 

Irodalom

CARLSON, L. A., HÖLSCHER, C., SHIPLEY, T. F., & DALTON, R. C.: Getting lost in buildings. Curr Dir Psychol Sci. 2010, 19, 284-289. https://doi.org/10.1177/0963721410383243

CHARRAS, K., EYNARD, C., & VIATOUR, G.: Use of Space and Human Rights: Planning Dementia Friendly Settings. Journal of Gerontological Social Work, 2016. 59(3), 181–204. https://doi.org/10.1080/01634372.2016.1171268

CLARE, L., ROWLANDS, J., BRUCE, E., SURR, C., DOWNS, M.: The Experience of Living With Dementia in Residential Care: An Interpretative Phenomenological Analysis.  The Gerontologist 48. 6. 2008. 711–720.

CSÍKSZENTMIHÁLYI, M., & HALTON, E. Tárgyaink tükrében. Az vagy, amit birtokolsz. Cambridge: Cambridge University Press. 1981/2011.

DÚLL, Andrea: Épített környezet és pszichológia: a lokalitásélmény környezetpszichológiai vizsgálatai. Akadémiai nagydoktori mű. ELTE PPK. 2017

DÚLL, Andrea: A környezetpszichológia alapkérdései – Helyek, tárgyak, viselkedés. Budapest: L’Harmattan. 2009

ERIKSON, E. H.: Az életciklus: Az identitás epigenezise. In E. H. Erikson (Ed.), 1991. A fiatal Luther és más írások. 437–497. Budapest: Gondolat. 1968.

FEDDERSEN, E., & LÜDTKE, I.: Lost in space: Architecture and dementia. Birkhäuser Verlag. 2014.

GABBARD, G. O.: A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Lélekben Otthon Kiadó. Budapest. 2008.

MARQUARDT, G., & SCHMIEG, P.: Dementia-friendly architecture: Environments that facilitate wayfinding in nursing homes. American Journal of Alzheimer’s Disease and Other Dementias. 2009. 24(4), 333–340. https://doi.org/10.1177/1533317509334959

MCANDREW, F. T. Environmental psychology. Belmont: Brooks/Cole Publishing Company, 1993 (idézi Dúll, 2017)

MOFFAT, S. D.: Aging and spatial navigation: What do we know and where do we go?

Neuropsychol Rev, 2009. 19. 478-489. https://doi.org/10.1007/s11065-009-9120-3.

NAGY Sz.: Nefelejcs, azaz gondolatok a demenciáról pszichoanalitikus keretein belül, egy kijátékfilm tükrében. Lélekelemzés 18. 2. 2023. 170-186.

O’MALLEY, M., INNES, A., & WIENER, J. M.: Decreasing spatial disorientation in care-home settings: How psychology can guide the development of dementia-friendly design

guidelines. Dementia 2017, 16, 315-328. https://doi.org/10.1177/1471301215591334

RÁCZ J., KASSAI Sz., PINTÉR J. N.: Az interpretatív fenomenológiai analízis (IPA) mint kvalitatív pszichológiai eszköz bemutatása: szakirodalmi összefoglalás. 2016. 71. 2/4. 313–336. ttps://doi.org/10.1556/0016.2016.71.2.4

RUBINSTEIN, P. L.: The home environments of older people: A description of the psychosocial processes linking person to place. Journal of Gerontology, 34. 1989. 545–533.

RUBINSTEIN, P. L., & PARMELEE, P. A.: Attachment to place and the representation of the life course by the elderly. In I. Altman, & S. M. Low (Eds.), Place attachment. 1992. 139–163. New York: Plenum Press.

SZEMÁN Zs., POTTYONDI P.: Idősek otthon. Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézet Kiadja: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület. 2006.

The Kings Fund, 2013. Is your ward dementia friendly? EHE Environmental Assessment Tool. Link: https://www.worcester.ac.uk/documents/Is-your-ward-dementia-friendly.pdf (utolsó letöltés: 2024. november 20.

TOFLE, R., SCHWARZ, B., YOON, S., & MAX-ROYALE, A.: Color in health care environments: A critical review of the literature. San Francisco, CA: Coalition of Health. 2004.

WIENER J. M., PAZZAGLIA, F.:  Ageing- and Dementia-Friendly Design: Theory and evidence from neuropsychology can contribute to guidelines that minimise spatial disorientation. Cognitive Processing 22. 4. 2021. 715-730.  http://doi.org/10.1007/s10339-021-01031-8.

ZAMFIR, M. V., & ZAMFIR G. M.: A checklist for assessing dementia-friendly design: Architecture as non-pharmacological mean in assistance of patients with dementia. European Psychiatry, 2017. 41, S667. https://doi.org/10.1016/j.eurpsy.2017.01.1136