Városi nézőpontok – A kortárs várost alakító folyamatok (PPK-EKTI:3)

Városi nézőpontok – A kortárs várost alakító folyamatok (PPK-EKTI:3)

Mik a kortárs várost alakító társadalmi-gazdasági erők? Hogyan születnek a települések irányait meghatározó fejlesztések? Kik a folyamatok szereplői, miért ilyen döntéseket hoznak? Miben jelent más minőséget, ha egy hazai kisvárosban, vagy a világ egyik pénzügyi-kulturális központjában élünk? Az Ember-Környezet Tranzakció Intézet által indított Városi nézőpontok – A kortárs várost alakító folyamatok című kurzuson a fentebbi kérdéseket járjuk körbe építészekkel, szociológusokkal és pszichológusokkal! A kurzus az ELTE minden hallgatója által felvehető, előfeltétele nincs.

A kurzus célja és témája

A kurzuson építész, várostervező, környezetpszichológus, társadalomtudós és műemlékvédelmi szakemberek adnak elő a városfejlődési folyamatokat, a városi környezet és a benne élő ember kapcsolatát érintő témákban. A kurzus célja, hogy a hallgatókkal közösen fedezzük fel azt, hogy hogyan érdemes vizsgálni, elemezni és értelmezni a kortárs városi folyamatokat, mik a fejlesztési irányok, lehetőségek és korlátok egy-egy település tekintetében. Hazai és nemzetközi kontextusban vizsgáljuk azokat a fontosabb mintázatokat, amik formálják és alakítják a településeket történeti, társadalmi-gazdasági, pszichológiai, illetve épített és természeti környezeti szempontból.

Az előadások kiindulópontja az évezredek során számos alkalommal változó települések. Hiszen ez az átalakulás az utóbbi évszázadok technológiai és logisztikai forradalmának köszönhetően felgyorsult. Az eredmény gazdasági és társadalmi szempontból is hatással van ránk: térségi és régiós szerepek háttérbe szorulása, helyi identitások feloldódása, térben távoli népességrétegek összekapcsolódása és egységes csoportba rendeződése zajlik a szemünk előtt. A városok különböző érdek szerinti fejlesztésével foglalkozó szakterületek (beruházók, települések rendezési terveit készítők, építészek, politikai döntéshozók stb.), valamint az elemzéssel, értékeléssel foglalkozók (városszociológusok, kutatók, történészek) mellé egyre nagyobb szerepet kapnak a lakosok és a szolgáltató vállalatok. A települések megértése kulcskérdéssé vált az utóbbi időben, hiszen rajtuk keresztül saját társadalmunkhoz is közelebb kerülhetünk. De valójában kik a városfejlesztés szereplői és milyen cél motiválja őket? Milyen hatással van ránk a városi élet és térszervezés? Hogyan lesz reziliens, okos vagy jövőálló egy település? Hogyan tudja a részvételiség megszólítani a városok lakosait? Miért fontos mindenkinek helyet biztosítani a városfejlesztésben? Hogyan viszonyulunk a város történeti épületeihez? Mit látnak a turisták, és mit tanulhatunk tőlük városaink fenntartható fejlesztése érdekében? A kurzuson a fentebbi kérdésekből indulunk ki az alábbi előadók segítségével:

  • Balázs Bálint, építész, ELTE PPK - EKTI környezetpszichológia doktorandusza
  • Fogarasi Barbara, építész, műemlékvédelmi szakmérnök, ELTE PPK - EKTI környezetpszichológia doktorandusza
  • Dr. Alföldi György, építész, BME Építészmérnöki kar dékánja
  • Dr. Dúll Andrea, környezetpszichológus, ELTE EKTI igazgatója
  • Jelinek Csaba, városszociológus, Periféria Központ kutatója
  • Klaniczay János, építész, BME Urbanisztika tanszék doktorandusza

A kurzus időpontja és helyszíne: szerda, 11:00-12:30, online.

Kreditérték: 4

A kurzus tárgykódja PPK-EKTI:3, jelentkezni a Neptunos tárgyfelvételi időszak végéig, vagyis 2022. 02. 11. 16:00. óráig lehet! Ne maradj le!

 

Kép: High Line, New York, fotós: Brittany Petronella